SzerzőL. Ákos
ÉrtékelésNehézségKezdő

Laktató ebéd vagy vacsora készült nálunk. Érdemes kipróbálni.

Bolognai penne

Mennyiség4 Adag
Előkészítési idő20 percFőzési idő2 óraÖsszes idő2 óra 20 perc

1

A hagymát és a répát megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk majd ledaráljuk.

2

Forró serpenyőben, kevés olajon elkezdjük megpirítani.
Amikor egy kicsit már színük lett, belenyomjuk a két gerezd fokhagymát.
Pár másodpercig hagyjuk pirulni, majd elkeverjük.

3

Hozzáadjuk a darált húst, majd egy kicsit azt is lepirítjuk.
(Nem kell tökéletesen átsülnie, hiszen még két órát főni fog)

4

Ha megpirult a hús, ráöntjük a fél pohár bort.
Alacsonyabb hőfokon addig főzzük, míg szinte az összes folyadék el nem párolog. (kb 5 perc)
Néha kevergessük.

5
Bolognai penne

Beleöntjük a serpenyőnkbe a paradicsompürét is, majd felöntjük a két pohár alaplével.
Fűszerezzük az oregánóval, bazsalikommal és cayenne borssal, majd jól elkeverjük.
Alacsony hőfokon körülbelül egy órán keresztül főzzük, ne felejtsük el néha megkeverni.

6
Bolognai penne

Ha a folyadék nagyrésze már elpárolgott, hozzáöntjük a tejet.
Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
Alacsony hőfokon ismét addig főzzük, míg a folyadék nagyrésze el nem párolog, és sűrű szószt nem kapunk. Itt se felejtsük el kevergetni.

7

Amíg a szószunk rotyog, bő sós vízben kifőzzük a penne tésztánkat.

8
Bolognai penne

Miután elkészült a szószunk, összekeverjük a penne tésztával, majd megszórjuk a reszelt sajttal.
Már tálalhatunk is 🙂

Összetevők

Útmutató

Hirdetés