SzerzőL. Ákos
ÉrtékelésNehézségKezdő

Fűszeres, extra ropogós rántott csirke vagy sertés csíkok, isteni házi készítésű mártogatóssal.

Rántott csíkok házi mártogatóssal

Mennyiség1 Adag
Előkészítési idő25 percFőzési idő15 percÖsszes idő40 perc

A képen látható tálka megvásárolható ITT.

Mártogatós
Hús
Panír

Szósz
1

Egy közepes méretű serpenyőben összekeverjük a ketchupot, a worcestershire szószt, a cukrot, a fokhagymaport, a sót, az ecetet és a mézet.

2

Ízlés szerint egy kevés csípős szószt öntünk hozzá és jól elkeverjük.

3

Közepes hőfokon ~8 percig főzzük. Ha meg szeretnénk kóstolni, óvatosan tegyük azt, mert a méznek köszönhetően rendkívül forró tud lenni.

4

Tegyük át egy másik hőálló tálba, majd keverjük hozzá a majonézt és a mustárt. Kész is.

Hús
5

A választott húsunkat vékony csíkokra vágjuk.

6

Alaposan befűszerezzük, majd lisztbe, tojásba és morzsába forgatjuk.
A lisztbe keverjünk egy teáskanál fokhagymaport, egy csipet sót és egy kávéskanál pirospaprikát.

7

Forró olajban aranybarnára sütjük a falatkáinkat.

8

Köretként sültkrumplit ajánlunk hozzá.
Tálaláskor a szószt kis tálkákba tesszük, így mindenki saját magának tud mártogatni.
Jó étvágyat!

Kategória

Összetevők

Mártogatós
Hús
Panír

Útmutató

Hirdetés